Széchenyi 2020

Fogágy, amitől nem csak a fogunk fájdulhat meg



Bizonyára nem tőlünk hallja először, hogyha probléma van egy szájban, akkor annak bizony nem csak a fogfájás lehet a következménye. A fogágy gyulladása például (szakmai nevén parodontitis) számos kutatás által lett vizsgálva, és sorra derülnek ki a szájon túlmutató következményei. Többek között koraszülést okozhat, koszorúér betegségeket, trombózist, stroke-ot, cukorbetegséget. Csak egy példa: egy bostoni kutatás 1147 férfi 18 évig követésével arra jutott, hogy a koszorúér betegség valószínűségét 150%-al, annak halálos kimenetelét 190%-al növelte a fogágybetegség. A stroke esélye 280%-al nőtt.

 

 

A dolog nagyon egyszerűen indul: nem megfelelő szájhigiénia esetén (ritka fogmosás), a fogak felszínén képződő lepedék kiváló élettér különböző kórokozók számára, melyek gyulladásos folyamatot indítanak el az ínyben. Azért veszélyes ez, mert kezdetben teljesen tünetmentes. Ugye senki nem fogja egyből érezni, hogy milyen nagy baj történt, mert kihagyott egy fogmosást. De a lepedék szép lassan elmeszesedik, és fogkő keletkezik belőle, ami már sima fogmosással nem is távolítható el, és a baktériumok imádják. Netán dohányzunk is? A statisztikák szerint azzal máris megtöbbszöröztük annak az esélyét, hogy kialakuljon ez a folyamat. Ráadásul akkor a gyulladás is jobban terjed, és a sikeres kezelhetőség esélye is csökken. Egy szó mint száz, a folyamat vége vörös, duzzadt íny lehet, ami már egy egyszerű fogselyemtől vagy fogmosástól is vérezhet, az íny széle láthatóan visszahúzódik, ínytasakok képződnek. A fogunk pedig elkezdhet fájni, vagy meglazulni, sőt, súlyos esetben magától ki is esik. Lássuk be, azért ez önmagában nem egy vonzó perspektíva.

 

Hogy előzhetjük meg? Talán már mondanunk sem kell: Rendszeres fogmosás. Naponta legalább kétszer. Az elektromos fogkefék még hatékonyabbak, mint a hagyományosak. Gondoljunk a nehezen elérhető fogközökre is, fogselyemmel vagy fogközkefével. Előnyös, ha fogmosás után szájvízzel is öblögetünk, és ha mondjuk étkezés után cukormentes rágógumit is bevetünk.

 

Valamint lehetőség szerint ejtsünk meg félévente egy fogászati kontrollt, akkor is hogyha nincs panaszunk. Ha mondjuk mégis kialakult volna egy fogkő valahol, akkor mielőbb el legyen távolítva. (Hogy ezt támogassuk: május 31-ig most féláron távolítjuk el a fogköveket) Ha pedig többször vérzik az ínyünk, rendszeresen kellemetlen a leheletünk, az ínyünk változását vagy fogunk lazulását tapasztaljuk, akkor soron kívül érdemes beiktatunk egy vizsgálatot, hogy mielőbb lássa azt egy fogorvos, időben kezelje, hogy ne legyen még nagyobb baj belőle.

Foglaljon időpontot

Adja meg elérhetőségét, a preferált időpontokat és hogy milyen problémával szeretné rendelőnket felkeresni! Hamarosan megkeressük időpontegyeztetés végett!

Online bejelentkezés »