Fogtömés utáni fájdalom – Mi okozza?
A saját fogak megmentése elsődleges célja a modern fogászatnak. A rendszeres fogászati kontroll hangsúlyozása sem véletlen, hiszen csak így szűrhetők ki időben a szuvas fogak, s esetükben egy egyszerű tömés is elegendő lehet. A helyi érzéstelenítésben végzett eljárás rendszerint nem okoz gondot a pácienseknek. Előfordulhat azonban, hogy vannak, akik a fogtömés akadályát is nehezen veszik. A fájdalomtól, és alapvetően a fogászati környezettől rettegő pácienseinknek a bódítás lehetőségét kínáljuk.
A fogtömés folyamata viszonylag gyorsan kivitelezhető, és amint túl van rajta az ember, szeretné, ha minden ott folytatódna, ahol a fogfájás előtt volt. Mivel azonban a terület megbolygatásra került, és már alapvetően egy beteg fogról volt szó, az érzéstelenítő hatásának elmúltával némi fájdalom jelentkezhet. Ezt a legtöbbször hagyományos fájdalomcsillapítóval remekül lehet kezelni. Mire érdemes még odafigyelni a fogtömést követően?
Óvatosan az étkezéssel!
A PrimaDentánál rendszeresen felhívjuk a pácienseink figyelmét arra, hogy az étkezéssel meg kell várni a zsibbadás elmúltált. Ha még az érzéstelenítő hatása mellett fogyaszt a páciens forró ételeket, italokat, komoly sérüléseket okozhat saját magának, illetve könnyen el is haraphatja magát. A jó hír az, hogy a fogtömés tényleg az egyik leginkább fájdalommentes folyamat, és jelentős fájdalmakra utána sem kell számítani.
Ha magas a fogtömés
A kiegyenlített rágóerő fontos szerepet tölt be az étkezésben. Amennyiben a fogtömés túl magasnak tűnik, akkor rágás közben kellemetlenség jelentkezhet. Mindez a legkönnyebben egy néhány perces korrekcióval orvosolható.
Mély szuvasodás? A gyökérkezelés a megoldás!
Amennyiben mély, kiterjedt szuvasodásról volt szó, akkor előfordulhat, hogy a fogtömés ellenére is kellemetlen érzés társul a rágáshoz. Ha a gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapító ellenére is megmarad ez az érzés, akkor könnyen lehet, hogy a gyökérkezelés fogja meghozni a kívánt eredményt. A beavatkozás szintén elvégezhető éber szedáció mellett, így félelem és szorongás nélkül zajlik a folyamat, méghozzá a saját fog megmentését célozva.
A PrimaDenta fogászat barátságos környezetben várja mindazokat, akik rendszeres kontroll keretein belül tennének a fogsor épségéért, vagy aktuális fájdalmaiknak szeretnének mihamarabb a végére járni. Az időpontra történő érkezésnek köszönhetően várakozás és stressz nélkül kerül sor a szükséges kezelésre.